Belvárosi egyirányúsítás


Debrecen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden területen az ország keleti központja, valódi regionális központ legyen. Megállapíthatjuk, hogy ez a célkitűzés a mindennapjaink részévé vált. A város bővülő gazdasága, a város nappali népességének jelentős növekedése, a repülőtér forgalmának folyamatos erősödése, a város és az agglomeráció lakossága által használt járművek számának gyors növekedése  mind azzal járnak, hogy új és hatékony megoldásokhoz kell nyúlni a városi közlekedés területén.

Ezt az állítást két példával szeretnénk alátámasztani. A befizetett gépjármű adó adatok szerint 1999-ben csaknem 55 ezer jármű után fizettek súlyadót Debrecenben, míg 2016-ban, már több, mint 90 ezer után, amely 60 százalékot meghaladó növekedést jelent. A forgalmi adatok alapján megállapítható, hogy a Kossuth utca - Burgundia utca csomópontjában naponta több, mint 55 ezer autó halad át. Ezt a terhelést a jelenlegi forgalmi rend mellett nem bírja a csomópont.

Fontos leszögezni, hogy a közlekedésszervezési program egy összefüggő koncepcióként hoz változásokat Debrecen közlekedésében. A program minden eleme egyformán fontos, bármelyik csomópont kivétele a programból az egész átalakítás hatékonyságát rontaná le.

A koncepció leglátványosabb része a belváros egyirányúsítása. December közepétől egyirányú lesz a Széchenyi utca, a Kossuth utca és a Faraktár utca a Nyugati utcától a Hajnal utca felé, valamint a Szent Anna utca és a Miklós utca az Attila tértől az Erzsébet utca felé.

Az egyirányúsításoknak köszönhetően a legrosszabb csomópontokban is 20-30 százalékos kapacitásnövekedéssel számolunk, de van, ahol 50 százalékos lesz a növekedés. Ez azt jelenti, hogy míg most a reggeli csúcsban három-négy lámpaváltásos periódusban várakoznak az emberek, a változtatás után ez számításaink szerint egy periódusra csökken. Azaz egy váltási pontnál 5-6 percet meg tudnak majd spórolni az autósok. Ha valaki eddig a reggeli csúcsban 25 perc alatt jutott el a céljához, a jövőben negyed órán belül meg fogja tudni tenni az útját. Lehet, hogy ennek érdekében minimálisat kerülnie kell, de az nem összemérhető, hogy 500 méterrel többet autózik, viszont tíz perccel hamarabb eléri a célját.

A program fontos eleme, hogy az érintett csomópontok többségében a jelenlegi 4 ciklusra beállított jelzőlámpák 3 ciklusúra módosulnak, amely több zöldidőt és dinamikusabb forgalmat eredményez.

A program jelentős előrelépést jelent a kerékpáros közlekedés terén is, hiszen a kerékpárút hálózathoz kapcsolódó csomópontok esetében biztosítjuk a biztonságos átvezetést és a program keretében 8 km új kerékpárút illetve kerékpáros övezet jön létre.

Kiemelt csomópontok

8. Belvárosi egyirányúsítás

Az új közlekedési koncepció egyik legfontosabb eleme a Belváros egyirányúsítása. A Széchenyi - Kossuth, valamint a Szent Anna - Miklós utcákon így több sávban, gyorsabban lehet közlekedni. Ezzel együtt a közösségi közlekedést mindkét irányban fenntartjuk, ami azt jelenti, hogy nem kell megváltoztatni a buszok és a trolibuszok menetrendjét. Az egyirányúsítás után az eddigi úgynevezett négyfázisú jelzőlámpákat háromfázisúra lehet alakítani, így hosszabb lesz a "zöld idő", azaz egyszerre több autó tud áthaladni egy-egy csomóponton.

08egyiranyubelvaroscikk

09., 10. Belvárosi egyirányúsítás

A belvárosban egyirányú lesz a Széchenyi és a Kossuth utca a Nyugati utcától a Hajnal utcáig, valamint a Szent Anna utca és a Miklós utca az Attila tértől az Erzsébet utcáig. Azért ezt az irányt javasolták a közlekedési mérnökök, mert így jobbra kis ívben kanyarodva lehet az egyirányúsítással érintett területen bármit megközelíteni, ami gyorsabb haladást eredményez, mintha balra nagy ívben is kellene engedni a forgalmat. Fontos változás, hogy az Arany János utca forgalmi rendje is változik: az Antall József utcától a Piac utca felé, míg a másik irányba a Külsővásártér felé lesz egyirányú.

09

10

11. Széchenyi utca - Nyugati utca

A Nyugati utcáról egy önálló balra sávból, valamint a középső sáv egyenes balra sávjából, tehát két sávból lehet befordulni az egyirányúvá váló Széchenyi utcára, ez gyorsítja a forgalmat. A Nyugati utcai gyalogátkelő megszűnik, ami szintén intenzívebb haladást eredményez. A Külsővásár tér felől járdasziget és önálló jobbra kanyarodó sáv jön létre, jelzőlámpával szervezve a gyalogos forgalmat a járdaszigetre. A Széchenyi utca belvárosi szakaszáról csak buszsáv jön szembe, amelynek egy intelligens forgalomirányító eszköz csak igény esetén ad zöld jelzést. A buszsáv lezárja a Széchenyi utca felől a Szepességi utcát, amelyet gépjárművel csak a másik irányból lehet majd megközelíteni, de a kerékpárosoknak a Széchenyi utca felől is megnyitjuk.

11

12. Széchenyi utca - Antall József utca - Tisza István utca

Négy sávon érkezhetnek a csomóponthoz a járművek, amelyből a belső sáv balra kanyarodó, a középső kettőből egyenesen lehet közlekedni, a külső buszsáv, amelyből a KRESZ előírásai szerint jobbra más járművek is kanyarodhatnak az Antall József utcára. Szemből csak buszsávon lehet közlekedni.

12

13. Széchenyi utca - Piac utca

A Széchenyi utca felől két sáv érkezik a Piac utcára, a belsőből egyenesen, a külsőből egyenesen és jobbra lehet közlekedni. Azért, hogy a jobbra kanyarodók miatt ne torlódjon fel a Széchenyi utca külső sávjában a forgalom, a Kistemplom előtti gyalogátkelőt áthelyezzük a Gambrinus köz elé.

13

14. Kossuth utca - Sas utca

Kossuth utcáról a belső sávból lehet balra bekanyarodni a Sas utcára, onnan ki két sávon lehet a Kossuth utcára kikanyarodni balra a Burgundia utca felé. Mivel szemből csak busz közlekedhet és a buszsávon bárhol meg lehet állítani a buszt, a Sas utca és a Csokonai Színház közötti részen új buszmegállót alakítunk ki, ami így közelebb lesz a Piac utcához és a Régi Városháza előtti villamosmegállóhoz. (ezzel együtt a Földhivatal és a rendőrség előtti megállók megszűnnek).

14

15. Kossuth utca - Burgundia utca

A Kossuth - Burgundia utca kereszteződése az egyik legforgalmasabb a belvárosban, naponta 55 ezer autó közlekedik itt. Ezért csúcsidőben csak 3-4 lámpaváltásra lehet áthajtani. Jelentősen gyorsul a forgalom az egyirányúsítás után, ráadásul a Burgundia utca felőli gyalogátkelő megszűnik, így a Kossuth utcáról balra kanyaródók a jelenleginél gyorsabban tudják elhagyni a csomópontot. A gyalogosoknak sem hátrányos a változtatás, mert ugyanannyi idő alatt juthatnak a Burgundia utca egyik sarkáról a másikra, ha körbe mennek, mintha megvárnák a zöld jelzést a csomópontban. Ráadásul a buszsávon új buszmegállót alakítunk ki az általános iskola előtt, így a diákoknak sem kell a Kossuth utcáról gyalogolni az iskoláig. A Kossuth utcáról a belső sávból balra és egyenesen, a középsőből egyenesen lehet közlekedni, a külső sáv pedig buszsáv, de egy önálló, jelzőlámpával ellátott járdasziget mögül jobbra is lehet kanyarodni a Klaipeda utcára.

15

16. Kossuth utca - Méliusz tér

A Verestemplom előtt a jelenlegi két sávból bővítéssel négy sávot alakítunk ki. Egy-egy busz sáv lesz a két külső, közötte pedig két haladó sáv. A Kandia utcai szervízútról biztonságosabban lehet majd kifordulni a Kossuth utcára és a gyalogátkelőt is áthelyezzük oda. Megfordul a Nap utca forgalmi iránya, a Kossuth utca felé lesz egyirányú. Ezzel együtt megváltozik a Cegléd utca és a Baross utca forgalmi rendje, a Cegléd utca a Kossuth utca felől lesz egyirányú, a Baross utca pedig visszafelé.

16

17. Faraktár utca - Hajnal utca

Négy sávban végződik a Faraktár utca, a két belső balra a Rakovszky Dániel utca felé engedi a forgalmat, a következő egyenesen, míg a külső egyenesen és jobbra, itt közlekedik a busz is. Szemből, a Faraktár utca felől a külső sávon lehet jobbra fordulni és ott közlekednek a buszok is. A belső két sávból pedig balra, a Hajnal utca felé lehet fordulni.

17

18. Szent Anna utca - Attila tér

A Hajnal utcáról a jövőben két sávból lehet balra, a Vágóhíd utca felé fordulni, ezzel elkerülhető, hogy a balra kanyarodók miatt a belső sávban a Faraktár utcáig torlódjon fel az autósor. A külső sávból jobbra, a Szent Anna utca irányába lehet fordulni. A gyalogosátkelőt ebből a csomópontból áthelyezzük a Teleki utcai torkolat felé, így a gyalogosok nem lassítják a jobbra forduló forgalmat.   A Teleki utcáig kétirányú lesz a forgalom, hogy a Wesselényi-lakótelepről jövő forgalmat kiengedje a Hajnal utca felé. A Baross utcai csomópontot felújítjuk, kialakítunk egy gyorsító sávot a Szent Anna utcán.

18

19. Szent Anna utca - Vígkedvű Mihály utca

Két sávon haladhat a forgalom a belváros felé, mellette jobbra a parkolók megmaradnak. Szemből egy sávon a 15-ös busz közlekedik, így ebben az oldalban megszűnnek a parkolók.

19

20. Szent Anna utca - Sumen utca

A Kandia utcától három sáv halad a belváros felé, a külső egyben buszsáv, visszafelé egy busz sáv alakul ki. A Szent Anna utcán a Sumen utcai csomópont után két sávon halad a forgalom, megtartva a parkolókat mindkét oldalon.

20

21. Szent Anna utca - Piac utca

A kereszteződésben két sávon halad a forgalom, a belső sávból lehet balra is fordulni a Petőfi tér felé. A Miklós utcán folytatódik az egyirányú forgalom.

21

22. Miklós utca - Antall József utca

Három sávon halad a forgalom, a külső és a belső egyben kanyarodó sáv is jobbra, illetve balra.

22

23. Miklós utca - Erzsébet utca

Három sáv érkezik a csomópontba, egy jobbra kanyarodó, kettő pedig egyenesen a Szoboszlói út felé. A balra kanyarodás itt megszűnik, mint ahogy az Erzsébet utca felőli gyalogátkelő is. A Külsővásár tér felőli gyalogátkelőt megerősítjük, a köztes szigetet kibővítjük, így egyszerre csak a teljes útszélesség felét kell megtenni a gyalogosoknak.

23

A legjelentősebb csomópontok új közlekedési rendjéről az önkormányzat megbízásából videóanimációkat készített a Médiacentrum Debrecen.

Széchenyi utca - Nyugati utca

Dehir - Belvárosi változások: Széchenyi utca - Nyugati utca

Faraktár utca - Hajnal utca

Dehir - Belvárosi változások: Faraktár utca - Hajnal utca

Szent Anna utca - Attila tér

Dehir - Belvárosi változások: Szent Anna utca - Attila tér

Miklós utca - Erzsébet utca

Dehir - Belvárosi változások: Miklós utca - Erzsébet utca

Dehir - Belvárosi egyirányúsítás: így közlekedünk majd Debrecenben

download

Ide kattintva egyben, nagy méretben letöltheti a térképeket.

Debreceni közlekedésfejlesztés

Előnyök  
zöld hullám pipa
hosszabb "zöld idő" pipa
a csomópontok nagyobb áteresztő képessége pipa
rövidebb várakozási idő pipa
átláthatóbb, biztonságosabb közlekedés pipa

Debrecen csatlakozott a WAZE Connected Citizens programhoz, így naprakész információkat kaphatnak a debreceniek a forgalmi változásokról.


  • Egyirányúsítás után finomhangolás

    • 2017.12.14

    Átprogramozták a jelzőlámpákat, hogy hatékonyabb legyen az egyirányúsítás utáni közlekedés a belvárosban. A módosítástól azt várják a szakemberek, hogy a becsatlakozó utcákon is felgyorsul a forgalom.

  • Belvárosi egyirányúsítás: a jelzőlámpák hangolásán a sor

    • 2017.11.29

    2017. november 28-án, kedden délután az utolsó, Széchenyi utcai szakasszal is elkészült a forgalomtechnikai átalakításokkal megbízott kivitelező. Mostantól egyirányú a fogalom a Széchenyi - Kossuth, valamint a Szent Anna - Miklós utcákon.

D2030
D2030