Folytatódik a panelprogram: ezúttal liftek felújÃtására is pályázhatnak a debreceni társasházak
SzerzÅ‘: d2030.hu Közzétéve: 2024.02.29. 10:57 | FrissÃtve: 2024.02.29. 13:24
A programra félmilliárd forintot különÃtettek el a város költségvetésében.
Hat olyan pályázat érkezett tavaly a debreceni panelprogramra, mely pozitÃv elbÃrálást kapott: 3 homlokzati felújÃtásra, 3 pedig liftcserére vonatkozott – 161 millió forint értékben. Idén folytatják: hÅ‘szigetelésre, nyÃlászárók és liftek cseréjére, valamint ebben az évben újdonságként liftfelújÃtásra 500 millió forintot különÃtettek el a város 2024-es költségvetésében, melyet elfogadott a közgyűlés.

- Az egyik legfontosabb elem a panelprogram, amelyet 2023-ban emeltük be újra Debrecen fejlesztéspolitikájába. A kétezres évek elején nagyon népszerű volt, majd kifutott – akkor részben állami támogatással, részben önkormányzati, részben pedig a társasházak saját erejébÅ‘l valósult meg ez a program. Jelen esetben ez
Debrecen önkormányzatának saját költségvetési forrásából, állami és egyéb európai uniós támogatások nélkül, és a társasházak gazdasági erejének felhasználásával valósul meg
– mondta az Újkertben tartott tájékoztatón Papp László.
A polgármester hozzátette, tavaly hÅ‘szigetelésre, nyÃlászáró-cserére és liftcserére lehetett pályázni, de látszott, hogy nagy igény lenne liftek felújÃtására – ezért idén ezt a lehetÅ‘séget is beemelték a panelprogramba.
Rámutatott: a támogatás mértéke az elszámolható bekerülési költség 25 százaléka. Pályázatot ezúttal nemcsak panelházak vagy iparosÃtott technológiával épÃtett lakóépületek társasházként működÅ‘ lakóközösségei nyújthatnak be, hanem az 1990 elÅ‘tt épült, minimum 12 lakásos nem energiahatékony, téglaépÃtésű társasházak is.
A pályázatokat május 1. és október 31. között lehet benyújtani a www.panelprogram.debrecen.hu oldalon, a város pedig ingyenes műszaki ellenÅ‘rzést is biztosÃt majd a programhoz.
Közlekedésfejlesztés
Február 21-én a város több pontján is elindultak a munkagépek. A lakótelepeken a szervizutak felújÃtására fektetik majd a hangsúlyt: 2024-ben tÃz útszakaszon valósul meg a fejlesztés az Újkertben, a Vénkertben, a Tócóskertben és a Tócóvölgyben is. Mint azt a polgármester elmondta, nemcsak szervizutakat, hanem olyan bevezetÅ‘ utakat, mint a Sétakert vagy az Újkert utca is érint a program, melyek nem kifejezetten lakótelepi szervizutak, de a lakótelepek közlekedésének kiszolgálását segÃtik.
Korbeák György önkormányzati képviselÅ‘ hozzátette, a Sétakert utca például egy bevezetÅ‘ út a lakótelepre: az itt élÅ‘k könnyebben közelÃthetik majd meg otthonaikat, de az oktatási-nevelési intézmények is biztonságosabban megközelÃthetÅ‘vé válnak a felújÃtás révén. A Jerikó utca és a Menyhárt József tér közötti szervizutat pedig 140 méteren újÃtják meg.
A 2016-ban indult járda- és lépcsÅ‘felújÃtási program részeként számos, a hetvenes-nyolcvanas években vagy még régebben épült lépcsÅ‘ket, az elöregedett járdákat felújÃtották, ez a fejlesztés pedig idén is folytatódik.
A játszóterek sem maradnak ki a fejlesztésekbÅ‘l: a költségvetésben a játszóeszközök felújÃtására 175 millió forintot különÃtettek el.
- Az elmúlt években akár európai uniós, akár egyéb forrásból tudtuk fejleszteni a lakótelepet. 2024-ben tovább szeretnénk a lakosok igényeit figyelembe véve megújÃtani a lakókörnyezetüket. Ez az év a játszóterek megújÃtásáról, a padok, szemetesek elhelyezésérÅ‘l, illetve az emlÃtett utca- és járdafejlesztésekrÅ‘l fog szólni – mutatott rá az önkormányzati képviselÅ‘.