Kulturáltan lehetne majd parkolni a Jászai Mari téren
SzerzÅ‘: UFT.HU 2016.05.02. 12:06 | FrissÃtve: 2016.06.30. 12:06
Megjelent a tervpályázat a Dósa nádor tér és környezete megújÃtására. Része egy többszintes parkolóház is.
Pénteken bejelentette Papp László polgármester, China Tibor városi főépÃtész és Nagy Sándor önkormányzati képviselÅ‘, hogy tervpályázatot Ãrnak ki a Dósa nádor tér és környezete megújÃtására. A tervpályázat ma jelent meg a Közbeszerzési ÉrtesÃtÅ‘ben és a város honlapján. A kiÃrásból kiderül, hogy május 12-én tartanak egy helyszÃni bejárást az érdeklÅ‘dÅ‘ tervezÅ‘kkel, a pályaművek postára adásának határideje június 22-e, eredményt pedig július 21-én hirdetnek.

A tervpályázat dÃjazására 20 millió forintot különÃtettek el, a legmagasabb pályázati dÃj 5 millió forint lehet, a legalacsonyabb, a megvétel összege 800 ezer forint. A kilenc tagú bÃráló bizottság elnöke Papp László polgármester, társelnöke China Tibor főépÃtész, de tagja többek között a városi fÅ‘kertész, a Hajdú-Bihar Megyei ÉpÃtész Kamara elnöke és a Magyar ÉpÃtÅ‘művészek Szövetsége alelnöke is.
Az a pénteki tájékoztatón elhangzott, hogy a Dósa nádor téren a parkolóhelyek 90 százalékát megszüntetik, 10-15 parkolóhely marad, a helyüket jórészt a növények veszik át. A megszűnÅ‘ parkolóhelyek kiváltására a Gambrinus közben tervezett pakolóház biztosÃt majd lehetÅ‘séget. A tervpályázat egyik dokumentumából kiderül, hogy ez a többszintes parkolóházat a Gambrinus köz végén, a Jászai Mari téren, a jelenlegi Városközpont parkoló helyén épÃtenék meg, és 186 férÅ‘helyes lenne. Úgy tudjuk, nem ez az egyetlen parkolóház, melynek megépÃtését tervezik a belvárosi részen.
Az önkormányzat a Dósa nádor térnek új funkciót adna; korlátoznák a forgalmat, kevesebb lenne a parkoló és több a zöldfelület, akár még emlékművet is elhelyeznének a téren. Erre az Új Főnix Terv keretében másfél milliárd forint lesz.
A nagyszabású urbanisztika program tartalmazná egy kulturális negyed kialakÃtásának lehetÅ‘ségét, mivel itt van a Csokonai, a Latinovits SzÃnház és a Zenede is. A pályázat része lenne egy 700 férÅ‘helyes komolyzenei koncertterem kialakÃtása is, csakúgy mint a Régi Városháza Sas utca felÅ‘li részének felújÃtása.
Mindezek mellett a virágpiac is megújulna, alkalmassá tennék arra például, hogy télen is lehessen ott árusÃtani.
A Dósa nádor tér felújÃtása várhatóan már jövÅ‘re elkezdÅ‘dhet.