Új és megfizethető árú lakásokat építenek a debreceni fiataloknak és pályakezdőknek a Tócóvölgyben


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2022.01.20. 14:57 | Frissítve: 2022.01.20. 16:11

Papp László polgármester kiemelte: a terület, ahol végrehajtanák a fejlesztést, már a nyolcvanas évektől kezdve erre van kijelölve, nem zöldterületet minősítettek át ebből a célból.


A Tócóvölgy második ütemének terveit mutatták be csütörtökön Debrecenben. A sajtótájékoztatón Papp László elmondta, az egyik legnagyobb kihívás Debrecen lakáspiaci helyzetének kezelése, ezért a városnak is be kell kapcsolódnia a folyamatokba.

Új és megfizethető árú lakásokat építenek a debreceni fiataloknak és pályakezdőknek a Tócóvölgyben

Fotók: Kandert Szabolcs

A polgármester kifejtette,

Debrecen olyan lehetÅ‘ségek elÅ‘tt áll, amely komplex fejlesztési stratégiát igényel, ezért hívták életre a D2030 programot. Kiemelt cél, hogy a város által indukált folyamatokkal gátat szabjanak az áremelkedés intenzitásának.

– Az áremelkedés lassítása várospolitikai cél kell, hogy legyen, ugyanilyen cél a fiatalok, a pályakezdÅ‘k és a város számára stratégiai jelentÅ‘ségű hivatást gyakorlók lakáshoz jutásának megkönnyítése – hangsúlyozta Papp László.

– A város életében vannak stratégiai területek: egészségügy, oktatás, szociális ellátás, amelyek esetében fontosnak tartom azt, hogy akár az állammal együttműködve, akár önkormányzati szinten egy olyan bérlakás programot tudjunk elindítani, amely elsÅ‘sorban a pályakezdÅ‘kre koncentrálna, de a stratégiai ágazatokban dolgozóknak is megfizethetÅ‘ lakások elérését tenné lehetÅ‘vé – mutatott rá a polgármester.

Olyan területeken kell ezeket a célokat kiszolgálni, amelyek önkormányzati tulajdonban vannak, ilyen a Tócóvölgy második ütemének területe.

– Ez nem egy zöldterületrÅ‘l átminÅ‘sített és majd lakófunkciót kiszolgálni akaró fejlesztési koncepció része, hanem már negyven éve, a 80-as évektÅ‘l kezdÅ‘dÅ‘en lakóterületi fejlesztésre kijelölt helyszín – hangsúlyozta Papp László.

Elmondta, a Debreceni Tankerületi Központtal együttműködve, a Debrecenben dolgozni kívánó fiatal pedagógusok számára programot indítanak, hogy kedvezményes bérleti díjjal juthassanak bérlakásokhoz.

Arányaiban több parkoló, több zöldterület a második ütemben

Hozzátette, Debrecen egy olyan fejlődési fázisban van, amikor felelősen kell gondolkodni a lakáspiaci folyamatokról is.

Kattintson ide a kép nagyításához!

– Minden területet igyekszünk a város érdekében elÅ‘re mozdítani: gazdaság-, közlekedés-, oktatásfejlesztés, s ilyen lakáspiac is. Az új fejlesztési szabályozás kialakításánál, ami majd a következÅ‘ hónapokban kerül a város közgyűlése elé, mindenféleképpen szempont, hogy a beépítés ne haladja meg a Tócóvölgy egyes ütemének a beépítési intenzitását. Arra törekszünk legyen, hogy ezen a területen ez alacsonyabb legyen – fejtette ki.

Cél, hogy a zöldterület arányaiban nagyobb legyen, mint a Tócóvölgy egyes területén. Lakásonként legalább egy parkolóhelyet alakítanak ki a telken belül.

A Tócóvölgy egyes ütemében 1700 lakás épült, amihez mindösszesen 500 garázst építettek, ezért a zöldterületek egy részét ma felszíni parkolók foglalják el. A második ütemben lényegesen kevesebb lakásban gondolkodnak, nem szeretnék az egyes ütem arányait megtartani.

– Lesznek parkolók a lakóépületeken kívül, de a lakásokhoz szükséges parkolóhelyeket a telken belül kell megoldani, úgy hogy a zöldterületek megmaradjanak, s a parkolók ne terjeszkedjenek ki ezekre – hívta fel a figyelmet Papp László.

Körülbelül húsz hektáros fejlesztési területrÅ‘l van szó, ebbÅ‘l a Tócó mentén egy két hektáros aktív zöldsávot alakítanak ki. Az új lakóterületet a már meglévÅ‘tÅ‘l egy 3,6 hektáros zöldterület fogja elválasztani, emellett egy három hektáros új közparkot hoznak létre, amelyet összekapcsolnak a Civaqua-programmal.

Komplex, átgondolt közlekedésfejlesztés

A közlekedéssel kapcsolatban a polgármester elmondta, olyan fejlesztést terveznek, ami a már meglévő lakótelepek számára nem jelent hátrányt, vagyis a Tócóvölgy kettes üteme közlekedési szempontból nem terhelheti az egyes ütemet és a Tócóskertet sem.

– Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy autós közlekedés a két fejlesztés között nem lesz, csak gyalogos és kerékpáros kapcsolatot tervezünk létrehozni az egyes és a kettes ütem között.

A Tócóvölgy második ütemét két pontot tudjuk csatlakoztatni a város közlekedési rendszeréhez: a Kishegyesi úton, Ã©s a Vincellér utcán keresztül az István úton.

A polgármester kiemelte, ez a fejlesztés közlekedési szempontból nem csak a Tócóvölgyről szól, hiszen egy komplex terv, amely érinti a Tócóvölgytől nyugatra eső területeket is.

Papp László emlékeztetett rá, hogy a Debrecen2030 program elÅ‘készítésénél egy új villamosvonalat is bejelentettek, ennek a nyomvonalnak a tervérÅ‘l 2021-ben készült el egy tanulmány. Az új vonal a Tócóskert és Tócóvölgy között haladna, s az elÅ‘bbit megkerülve jutna vissza a városközpont irányába.