Újabb közösségi kerttel gazdagodott Debrecen: már a Tócóskertben is lehet ágyásokat művelni


Szerző: D2030 Közzétéve: 2022.08.09. 12:02 | Frissítve: 2022.08.09. 13:28

A Tócóskertben 28 család és magánszemély kertészkedhet, hamarosan pedig az újkertiek is birtokba vehetik a közösségi kertet.


Debrecen első közösségi kertje 2020 óta zöldell a Sinai Miklós utcai parkban, 130 négyzetméternyi megművelhető területtel. Itt 14 magaságyásban 28 parcella található. A Vénkertben idén a tizenhat eddigi taghoz tizenkét új család csatlakozott, akiknek egy-egy 4,5 négyzetméteres terület áll a rendelkezésére haszon- és fűszernövények, valamint dísznövények termesztésére az ökológiai gazdálkodás jegyében. Mivel bevált ez a zöld közösségi kezdeményezés, ezért lesz folytatása is a városban.

Újabb közösségi kerttel gazdagodott Debrecen: már a Tócóskertben is lehet ágyásokat művelni

A vénkerti után így újabb két kert készült, illetve készül az Újkertben és a Tócóskertben. A fejlesztésekről tartott keddi tájékoztatón Balázs Ákos azt mondta, a városvezetés kiemelten fontosnak tartja, hogy szebbé, otthonosabbá tegyék a lakótelepen élők életkörülményeit, ebben pedig jelentős szerepe van a zöld szempontoknak.

- Debrecen zöld város, ebben a tekintetben a lakótelepeinknek is zöldnek kell lennie, és minél több olyan fejlesztést szeretnének ide hozni, ami ezt a célt szolgálja – emelte ki az alpolgármester.

Balázs Ákos elmondta, a Tócóskerti Közösségi Kertben 14, míg az Újkertben 12 magaságyás található, egy-egy magaságyást pedig két család tud majd művelni. A családok, magánszemélyek pályázatot kell benyújtsanak augusztus 19-én 12 óráig a www.kozossegikert.debrecen.hu oldalon

– ahol minden információ megtalálható a kertműveléssel kapcsolatban –, a nyertes pályázók pedig 4000 forintot kell befizessenek egy szezonra (ami mostantól számítva 2023 végéig tart). Balázs Ákos hangsúlyozta, ez az összeg a kert közös kiadásainak fedezéséhez szükséges. A nyertes pályázók pedig a Future of Debrecen mozgalom honlapján, valamint a zöld munkacsoport tagjaitól személyesen is kapnak majd segítséget, mit és hogyan érdemes művelni a közösségi kertben.

- A városvezetés elkötelezett, és szeretnénk minél több zöld fejlesztést vinni a lakótelepeinkre. Ez a modell jól bevált és azt gondoljuk, hogy ezt még folytatni is fogjuk a későbbiekben – emelte ki az alpolgármester. Hozzátette, a kert előtti járdát is megújítják, hogy minél kényelmesebben lehessen megközelíteni a kertet.

Pósán László arról beszélt, hogy Debrecen valóban zöld város, és ez nem csupán egy szlogen.

- Van egy olyan tévképzet a fejekben, hogy a lakótelepen élők kicsit eltávolodnak a környezetüktől, elszigetelődnek a természetes világtól, a növényektől. Ez Debrecenben nincs így, soha nem is volt és a jövőt illetően azt látjuk – a mostani kezdeményezés jó példa erre –, hogy az ellenkező tendencia zajlik

– mutatott rá az országgyűlési képviselő.

Hozzátette, Debrecen városának ez a kezdeményezése példamutató, úttörő jellegű, és érdemes folytatni, hiszen egy közösségi kert „az embereket ismét természetközeli élményekkel tudja majd gazdagítani”, emellett a közösségteremtő képessége és ereje is nagyon fontos.

A városrész önkormányzati képviselője elmondta, a Tócóskerti Közösségi Kertben található egy zárható faház, ahol nemcsak a közös, hanem a saját szerszámokat, eszközöket is biztonságosan tárolhatják a kertművelők. Továbbá vízvételi lehetőséget is biztosítanak, valamint a magaságyások mellett négy közös használatú fűszernövénydézsát is elhelyeztek a kertben.

- Arra biztatok mindenkit, hogy jelentkezzen, próbálja meg a stresszes mindennapjait nemcsak azzal, hogy a Tócóskert zöld területein sétál, játszik a gyerekekkel, unokákkal, hanem egy kis kertészkedéssel is oldani – mondta Varga András.