Első körben ezek a kis- és középvállalkozások költözhetnek be a debreceni Déli Gazdasági Övezetbe
SzerzÅ‘: d2030.hu Közzétéve: 2022.03.09. 18:26 | FrissÃtve: 2022.03.10. 12:19
A város által tavaly elindÃtott program révén itt a cégeknek ugyanolyan ipari körülményeket tudnak biztosÃtani, mint a multinacionális társaságoknak.
Egyre több multinacionális cég települ be Debrecen egyik leggyorsabban fejlődő ipari területére, a Déli Gazdasági Övezetbe. Hamarosan azonban kis- és középvállalkozásokkal is bővül majd az iparterület.

A város által tavaly elindÃtott program elsÅ‘ ütemében 14 hektáron kezdÅ‘dik majd meg az épÃtkezés több debreceni cég részvételével.
Palkovics László szerdán Debrecenben azt mondta, folyamatosan támogatják ezt a szektort és amennyiben sikeresek lesznek a fejlesztések, öt éven belül Hajdú-Bihar megye lesz hazánk legiparosodottabb régiója.
- Annak érdekében, hogy támogassuk az önök cégeit, gyakorlatilag az elmúlt 12 évben az európai uniós források nagyon jelentÅ‘s része, több mint a kétharmada ennek a vállalattÃpusnak a támogatására szolgált – emelte ki az innovációs és technológiai miniszter.
Papp László hangsúlyozta: a multinacionális cégek partnerként tekintenek a kkv-kra. A 2014-ben elindÃtott gazdaságfejlesztési stratégiának köszönhetÅ‘en hét év alatt megtÃzszerezték a Debrecenben található ipari területek nagyságát, az akkori 150-bÅ‘l mára 1500 hektár lett. A teljesÃtményben nagy szerepe van a helyi kis- és középvállalkozásoknak is.
- A város gazdaságának a gerincét, akárhány multinacionális nagyvállalat jött ide az elmúlt években, még mindig a kis- és középvállalkozói szektor adja. A foglalkoztatásban is és jelentÅ‘s mértékben járulnak hozzá a város gazdasági teljesÃtményéhez
– mutatott rá a polgármester.
A rendezvény lezárásaként átadták az okleveleket azoknak a cégeknek, melyek elsőként csatlakoztak a Déli Gazdasági Övezetben található KKV-parkhoz.
Az elsÅ‘ ütemben kialakÃtott ipari területen összesen 13 cég kezdi meg fejlesztéseit. Gyártó és termelÅ‘ tevékenységet fog végezni: A.C.S. Holding Kft., az Agro Szika Kft., a Fékcentrum Kft., a Frenzen Kft., a Gépkontroll Kft., a Hajdúsági Étterem Kft., a Monolit-Épszer Kft., a Satrax Kft., a Szakály 2000 Kft., a Szib-Ép Kft. Ipari szolgáltatást fog nyújtani a B-Ép Profi Kft., az Optimus 92 Kft. és a Veker Team Kft.