Épülhet a gyár: aláÃrták a szerzÅ‘dést a BMW debreceni beruházásáról
SzerzÅ‘: UFT/Dehir Közzétéve: 2018.10.12. 14:05 | FrissÃtve: 2018.10.16. 17:00
Jelentős állomásához érkezett az autógyár és Debrecen együttműködése: az ünnepélyes ceremóniát a Debreceni Egyetemen tartották. Papp László a város nagybetűs napjának nevezte a mait. Oliver Zipse, a BMW igazgatótanácsának tagja úgy fogalmazott, Debrecenben megtalálták azt, amire szükség van. Szijjártó Péter pedig dicsérte Debrecent, mely kivételes profizmussal állt hozzá az ügyhöz.
Még július végén számolt be a Dehir.hu arról a szenzációs hÃrrÅ‘l, miszerint Debrecenben épÃt gyárat a BMW, s ezzel több mint ezer új munkahely jön majd létre a városban. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, az új üzemben évente 150 ezer jármű gyártására lesz kapacitás. Az új gyár 560 focipályányi területen épül majd fel. Papp László a világhÃrű autógyár érkezésének bejelentésekor azt mondta, a BMW debreceni beruházása átÃrja Debrecen jövÅ‘jét. A bejelentés komoly nemzetközi visszhangot kapott, hiszen a három legjelentÅ‘sebb hÃrügynökség is beszámolt a BMW debreceni terveirÅ‘l.

Fotók: Miskolczi János
Azóta két hónap telt el, október 12-én újabb jelentÅ‘s állomásához érkezett az autógyár és Debrecen együttműködése: pénteken délelÅ‘tt megtartották az aláÃrási ceremóniát a Debreceni Egyetemen. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Oliver Zipse, a BMW GROUP igazgatótanácsának gyártásért felelÅ‘s tagja, valamint Papp László, Debrecen város polgármestere mondott ünnepi beszédet - számolt be a Dehir.hu.
Oliver Zipse elmondta, bárhol,
ahol a BMW autógyárat alapÃt, az infrastruktúra és a régió fejlÅ‘dése gyorsan követi a beruházást,
ez történt KÃnában, vagy az USA-ban is. Mint fogalmazott, a 90-es évek elején a BMW alapvetÅ‘ része lett a gazdaságnak, 70 ezer munkahelyet teremtettek Németországban. Kelet-Bajorországban 40 éve szerezték meg az ottani gyárat, a legszegényebb régióból az egyik legvirágzóbb térséget hozták létre, mintegy nulla százalékos munkanélküliségi rátával.
Tavaly 2,4 millió autót értékesÃtettek a világon, 1,1 milliót pedig Európában, ez a szám a mostani bejelentéssel is nÅ‘ni fog – tette hozzá. Oliver Zipse közölte, a termelés és az értékesÃtés is azonos régióban kell történjen, és a tervek szerint további termelési kapacitásokat akarnak a régióba hozni – ez történik Debrecenben is. Mint mondta,
két éven át keresték a megfelelÅ‘ helyszÃnt, nagyon sok régiót vettek górcsÅ‘ alá, fontos környezeti elvárásai vannak a BMW-nek, Debrecenben megtalálták, azt amire szükség van.
Hangsúlyozta, nagyon versenyképes a debreceni helyszÃn, elkötelezettek a hatóságok, nagyon jó az infrastruktúra, tökéletes az ellátóbázis, és megfelelÅ‘ méretű a terület egy autógyárnak. Zipse elárulta, 160 potenciális helyszÃn közül választották ki Debrecent. Minden tudás benne lesz a gyárban, nagyon modern munkahelyek jönnek léte, s
Debrecen minden polgárára egy autó jut majd évente.
- Fontos része lesz a termelÅ‘hálózatnak a debreceni gyár, mire az elsÅ‘ autó legördülhet a gyártósorról, addig sok mindent kell megcsinálni. 2019 elején kezdik az infrastruktúra elÅ‘készÃtését, ki kell képezni a szakembereket, lesz karosszéria-, festÅ‘- és összeszerelÅ‘ műhely is. A magyar kormány és Debrecen elkötelezett abban, hogy megfelelÅ‘ képzések induljanak majd az autóipar, az autógyártás tekintetében, hiszen fontos a szakképzett munkaerÅ‘bázis rendelkezésre állása. Biztos vagyok abban, hogy a BMW a lehetÅ‘ legjobb döntést hozta meg – mondta Oliver Zipse.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a város kivételes profizmussal állt hozzá az ügyhöz, és a debreceniek hozzáállása is nagyon fontos volt a siker elérésében. Mint mondta, az a tény, hogy a BMW gyárat épÃt Debrecenben, elismerése a magyar emberek szorgalmának és szakértelmének, a magyar gazdaságpolitikának is. Az ilyen döntések igazolják azt, hogy jó döntés volt bevezetni Európa legalacsonyabb adórendszerét, létrehozni legrugalmasabb munkatörvénykönyvét, támogatni a duális képzést és átszervezni a felsÅ‘oktatást.
- A világgazdaság egy öldöklÅ‘ versenyre hasonÃt, a vállalatok versenyeznek a fogyasztókért és az új technológiákért, a kormány pedig küzd a beruházókért. Kétségtelen, hogy egy globális újkori forradalom zajlik most, ezt az autóipar vezényli, mely ma Magyarország gazdaságának gerincoszlopa, ezek az új körülmények a magyar gazdaságra különleges hatással vannak. BizonyÃtani tudjuk, hogy nem csak ideális termelési helyszÃn vagyunk, hanem érdemes idehozni a magasan hozzáadott értékű, kutatásokra épülÅ‘ beruházásokat is – mondta Szijjártó Péter.
Az elsÅ‘ hét hónap után már 5 ezer milliárd forint a magyarországi autóipar teljesÃtménye, a miniszter szerint az év végére meg fogja haladni a 9 ezer milliárdot, ami új nemzetgazdasági rekordot jelenthet. A hazai autóipar 91,1 százalékát exportálják, a BMW debreceni beruházása pedig továbbviszi a fennmaradó hazai eredménylendületét. Csak tavaly 90 magyar vállalattól 950 milliárd forintnyi terméket vásárolt és épÃtett bele saját modelljeibe a német autógyártó óriás. Kiemelte azt is, hogy
hatezer német vállalat több mint 300 ezer embernek ad itthon munkát, ezzel pedig Németország az első számú befektető Magyarországon.
Elmondta, 14 hónapon keresztül folytak a tárgyalások a BMW-vel, s szinte semmi nem került ez idő alatt nyilvánosságra. Szijjártó Péter bejelentette, megállapodtak abban, hogy több mint 12,3 milliárd forintnyi készpénztámogatást ad a magyar kormány a beruházáshoz, mely szerinte busásan meg fog térülni Debrecennek és a magyar gazdaságnak is.
Papp László polgármester közölte, a mai nap a debreceni történelem nagybetűs napja, mely a város ambÃcióit váltja valóra és új korszakot nyit a város történetében.
Kiemelte, hogy a BMW beruházását már a legelején egyhangúlag támogatta a debreceni közgyűlés, csak egy közös érdek jelent meg, az: hogy létrejöjjön az együttműködés. A közös jövÅ‘t a legnagyobb együttműködés mellett lehet épÃteni, s úgy véli, Debrecen a BMW-vel való együttműködésben a régió legnagyobb integráló erÅ‘t képviselÅ‘ városaként egyet jelent a magas szintű tudással, a fejÅ‘déssel és az együttműködési lehetÅ‘ségek sokaságával.
- Több mint 500 milliárd forint működÅ‘ tÅ‘ke és több mint hatezer munkahely négy év alatt: erre minden város büszke lehetne a világon – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy a BMW csak olyan várost választ, melyet a stabilitás és a biztonság jellemez.
Kiemelte, Debrecen a legnagyobb nyertese a nyolc éve tartó magyarországi gazdasági növekedésnek, s mint fogalmazott: nem csak a város nyerte meg a BMW-t, hanem a BMW is a várost. Közölte, egy közvéleménykutatás szerint a debreceniek 94 százaléka értékelte pozitÃvra, ebbÅ‘l 41 százalék pedig kiemelten pozitÃvra a gyár épÃtését, Ãgy ez azt jelenti, hogy a városban élÅ‘k is üdvözlik a beruházást. Mint mondta, büszke arra, hogy Debrecen BMW-várossá válik és a vállalat a legelkötelezettebb partnert találja meg a megyeszékhelyben.
- Az elmúlt évek gazdasági sikerei új kihÃvások elé állÃtják a várost, a beruházás lehetÅ‘séget ad arra, hogy Debrecen prémium kategóriás településsé váljon,
ehhez azonban új gazdaságfejlesztési célokra van szükség. A következÅ‘ években Debrecen tovább fog erÅ‘södni, lépést kell tartani a BMW-vel annak érdekében, hogy a város polgárai, valamint a régió városai is nyertesei legyenek az együttműködésnek – közölte Papp László.
A polgármester hangsúlyozta, Debrecen arra vállal kötelezettséget, hogy kialakÃtja a területet, egy év múlva pedig beruházásra alkalmas állapotban átadja azt a BMW-csoportnak. A gyár épÃtése 2019 Å‘szén kezdÅ‘dhet.
Az ünnepi beszédek után aláÃrták a beruházás helyszÃnéül szolgáló terület adás-vételi szerzÅ‘dését, majd a magyar kormány támogatását magában foglaló megállapodást is.