Széles Diána: a Gondoskodó város program kiemelt területe Debrecen 2024-es költségvetésének


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2024.02.19. 18:50 | Frissítve: 2024.02.19. 18:55

A Gondoskodó város intézményi és működési rendszerére is több forrás jut a 2024-es költségvetés tervezete alapján. Csaknem 15 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Az egészségügytől, a szociális ügyeken át a köznevelésig 2100 dolgozó munkáját érinti a büdzsé tervezete.


Benyújtotta Debrecen közgyűlésének a város 2024-es költségvetésének tervezetét Papp László. A polgármester előterjesztése immár elérhető a város honlapján is.  A költségvetés tervezetének főbb számait és célkitűzéseit február 9-én mutatta be Papp László, Ahogy minden évben szokás, a polgármester után a költségvetés egyes alfejezetit az adott területért felelős alpolgármesterek ismertetik. Elsőként Barcsa Lajos mondta el az önkormányzat gazdálkodásával, köznevelési, sport és intézmény-felújítási feladataival kapcsolatos részleteket. Őt követte Puskás István kulturális ügyekért felelős alpolgármester, valamint Balázs Ákos környezetvédelmi ügyekért és városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Széles Diána gondoskodáspolitikáért, civil kapcsolatokért, ifjúságpolitikai, egészségügyi és turisztikai feladatokért felelős alpolgármester hétfőn tartott tájékoztatót. 

Széles Diána: a Gondoskodó város program kiemelt területe Debrecen 2024-es költségvetésének

Széles Diána arról beszélt, hogy az egészségügyi, szociális és köznevelési intézmények (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet, DMJV Városi Szociális Szolgálat, DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ, bölcsődék, óvodák) fenntartására, programjaik (Mozdulj, Debrecen!) támogatására, valamint szociális ellátásokra

összesen 14,6 milliárd forintot tervez fordítani a város, ami 18,7 százalékos növekedés az elmúlt évihez képest.

Míg a város gondoskodási intézményrendszerében a 2023. évi intézményi bérek összesen 10,4 milliárd forintot tettek ki addig a 2024. évi költségvetés az intézményi bérek összességét 13,2 milliárd forintra tervezi. Ez azt jelenti, hogy az óvodai munkatársak bérnövekménye 17 és 32 százalék között lesz, míg a szociális intézményekben 17 százalékos.

Szociális támogatások

Az alpolgármester kiemelte, hogy az idei költségvetésben a szociális ellátásokra szánt összeg a 2023-as 376 millióról várhatóan 420 millió forintra emelkedik, ami 11,7 százalékos növekményt jelent.

A tervezett támogatások a következőképpen alakulnak:

  • lakásfenntartási támogatás több személyes háztartás esetén 10.800 forint; egyedül élő esetén 12.000 forint);
  • természetbeni támogatás (tűzifa – 25 mázsa),
  • adósságcsökkentési támogatás maximum 225.000 forint (jövedelemfüggően sávosan);
  • a pénzbeli időszaki támogatás (minimum 4.000 forinttól maximum 100.000 forintig terjed, 2-6 hónapra);
  • a pénzbeli eseti támogatás (minimum 5.000 forinttól maximum 150.000 forintig – kivétel tűzeset esetén, akkor 500.000 forintig kérelmezhető);
  • temetési támogatás (max. a költségek 30 százaléka igényelhető jövedelemtől függően sávosan, max. 139.000 forintig);
  • kelengyetámogatás (36.000 forintról 42.000 forintra nő);
  • iskolakezdési támogatás (9.600 forintról 11.100 forintra nő gyermekenként), gyógyszertámogatás (28.500 forint, ami maximum 6 alkalommal igényelhető egy évben) köztemetés költségeire (összesen 45 millió forintot terveznek be erre a támogatási formára);
  • 70. életévüket betöltött személyek hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjának támogatása (70-75 éves korig, rászorultsági alapon. 75 év fölött, jövedelemtől függetlenül – összesen 152 millió forint tervezett erre a célra);
  • a 65. életévüket betöltött személyek kérelemre a Nagyerdei Gyógyfürdő vagy a Kerekestelepi Strandfürdő 5 alkalommal való térítésmentes igénybevétele (összesen 51 millió forint tervezett erre a célra);
  • a debrecen város napján született gyermek édesanyja részére adott támogatás (150.000 forint egyszeri támogatás);
  • a 101. illetve az azt követő életéveit betöltő személy támogatása (hivatalból kérelmezhető, ahány éves, annyiszor 1000 forint támogatást kap minden születésnapján);
  • szociális lakbértámogatás (jövedelemviszonytól függ, a szociális osztályhoz kell beadni a kérelmet és ezt aztán becsatolni a Cívis Házhoz beadott pályázathoz).

Beruházások

Ami a gondoskodó város gondolatkörébe tartozó beruházásokat illeti: a Városi Szociális Szolgálat vonatkozásában a Pallagi úti idősek otthona korszerűsítésének folytatására 60 millió forintot tervez az idei költségvetés. Postakert városrészen a Zelemér utcai bölcsődét várhatóan 2024 őszén adják át – ez egy 1,2 milliárd forint értékű beruházás. Óvodai és bölcsődei játszótéri eszközök javítására, fejlesztésére várhatóan 60 millió forintot fordít az önkormányzat.

Felújítják a következő háziorvosi rendelőket: Thomas Mann utca 45. (86 millió forint), Nagymacs (74,3 millió forint), Angyalföld téri orvosi rendelő felújításának tervezése (25 millió forint). Háziorvosi rendelők akadálymentesítésére 10 millió forint tervezett a költségvetésben.

Önkormányzati intézményi egyéb üzemeltetési feladatokra 144 millió forint szerepel a költségvetés tervezetében, önkormányzati intézmények kisebb beruházásaira pedig 312 millió forint. Megtörténik a józsai futópálya kialakítása (102 millió forint), a Család- és Gyermekjóléti Központ új telephelyének kialakítása a Mátyás király utca 29. alatt (23,2 millió forint), a Gönczy Pál utcai iskola étkezőjének kialakítása (12 millió forint) a Csapókerti Általános Iskola felújításának tervezése (20 millió forint) s folyamatban van az Epreskerti Általános Iskola tornatermének építése (1 milliárd forint – ebből 450 millió forint önkormányzati önerő). Az alpolgármester szót ejtett arról is, hogy számára kiemelten fontos a Margit téri uszoda felújítása, amit a Debreceni Vagyonkezelő fog elvégezni saját beruházásában, várhatóan még ebben az évben. Ugyancsak kiemelten fontosnak tartja Széles Diána azokat a közterületi fejlesztéseket, melyek a város polgárainak jólétét szolgálják: a játszótérfejlesztési program (120 millió forint), a tócóvölgyi pihenőpark tervezése (50 millió forint), a Vezér utcai tó környezetének fejlesztése (30 millió forint) és a Szent István park fejlesztése (10 millió forint).

Civil szervezetek és fiatal tehetségek támogatása

A szociális és gyermekjóléti feladatokat ellátási szerződés által biztosító civil szervezetek támogatása a múlt évi 26,5 millió forintról idén 38,5 millió forintra nő.

A Civil, Ifjúsági és Kulturális Alapban összesen 47.6 millió forint, a Cívis Talentum ösztöndíj keretében 4 millió forint, a Békessy Béla-sportösztöndíj keretében 20,6 millió forint, a Bursa Hungarica ösztöndíj céljaira 15 millió forint, diáksport-tevékenység támogatására 7,4 millió forint, a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány támogatására 2 millió forint áll majd rendelkezésre.

DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja

A sajtótájékoztatón a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjának tevékenységét – elsősorban a gyermekvédelem szempontjából – Orosz Ibolya Aurélia, az intézmény vezetője mutatta be. 2023. január 1-jétől a Család- és Gyermekjóléti Központ és a Szolgálat egységein kívül az átmeneti gondozás is az intézmény feladatai közé került. Ez az intézményvezető szerint azért volt nagyon jó döntés, mert így a családok segítését komplexebben tudják megoldani, hiszen ha olyan helyzetbe kerül egy család, hogy nincs a lakhatása megoldva, akkor az átmeneti gondozás keretében a nap 24 órájában tudják a családot segíteni. A gyermekek átmeneti otthona is az intézmény kezelésébe került, ahol 9 férőhellyel tudják segíteni a debreceni gyerekeket, ha otthon ellehetetlenedik a helyzetük, például kezelhetetlenné váló konfliktus alakul ki a családon belül. Egy gyerek saját jogán is kérheti, hogy ebbe az otthonba, biztonságos közegbe bekerüljön.

Orosz Ibolya Aurélia hangsúlyozta: ez is mutatja, hogy komplexen tudják kezelni a problémával szembenéző családok helyzetét.

Rámutatott: Debrecenben nagyon jól működik a jelzőrendszer.

Mit is jelent ez? A gyermekvédelmi törvény kötelezi a köznevelési intézményeket, az egészségügyi szolgáltatókat, hogy ha olyat vélnek felfedezni, hogy nem megfelelő egy gyermek vagy felnőtt – például idős ember – sorsa, akkor azt jelezhetik a Család- és Gyermekjóléti Központnak, amely azonnal segít az érintettnek. A jelzőrendszer révén évről évre egyre több jelzést kapnak, de ez nem azt jelenti, hogy Debrecenben gyarapodnak a problémák, hanem azt, hogy minden érintett megtanulta, mi a teendője a jelzőrendszerrel kapcsolatban, s valóban jelzi a gondokat. A jelzőrendszer működéséről egyébként éppen ezen a héten rendez a központ tanácskozást, melynek témája a bántalmazás témaköre lesz.

Orosz Ibolya Aurélia megköszönte mind a 178 kollégája elhivatott és precíz munkáját, mert anélkül nem tudnának ilyen sok családdal kapcsolatban lenni. 3254 gyermekkel voltak kapcsolatban az elmúlt évben és ez 2150 családot jelent. 2018-tól az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet is bevezették, azaz minden köznevelési intézménnyel – óvodával, iskolával – van kapcsolatuk, s ez jelenleg 38.400 gyerekre való odafigyelést jelent. Közülük az elmúlt évben 10.603 vette igénybe valamilyen módon a központ szolgáltatásait. Speciális szolgáltatásaikkal együtt összesen 14.800 fő vette igénybe szolgáltatásaikat. Orosz Ibolya Aurélia szerint a Család- és Gyermekjóléti Központ Debrecenben mindenkihez elér. Nagyon jó kapcsolatuk van a civil szervezetekkel, az egyházakkal is. Ez a kapcsolatrendszer is segített abban, hogy például a tél beállta előtt minden egyedülálló személyt, aki a látókörükbe került, megkerestek a városban, s így sikerült egy idős embert megmenteni a fagyhaláltól. Ilyen tragikus eset nem is történt ezen a télen Debrecenben.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója pedig az intézet Pósa utcai iskola-egészségügyi szűrőközpontjának a 2022/2023-as tanévre vonatkozó – mikor is 13.684 gyermek szűrővizsgálata zajlott – eredményeiről adott számot.

A gondoskodó város egészségfejlesztési tevékenységei

A gondoskodó város egészségfejlesztési tevékenységei körébe tartoznak a Mozdulj, Debrecen! mozgalom programjai (gerinctorna, jóga, zumba, frissítő torna, szívbarát tematikus séta, közösségi futás). A 2021 októberében indult mozgalom keretében eddig

összesen 1544 program zajlott, melyeken – a Debreceni Sportcentrum által működtetett Mozdulj, Debrecen! iskolaprogram 10.883 résztvevőjével együtt – összesen 55.350-en vettek részt.

Nagy jelentőséggel bír, hogy 2023-ban megkezdte munkáját a Mozdulj, Debrecen! Belvárosi Egészségfejlesztési Központja is a Szent Anna utca 11. szám alatt, ahol számos, az egészségmegőrzést, az egészségtudatosságot erősítő tevékenyéggel, egészségügyi szűrővizsgálatokkal várják az egészségükért tenni akaró debrecenieket.

Az Anyatejgyűjtő Állomás támogatása

Az Anyatejgyűjtő Állomás működési kiadásaira és a szervezett anyatejgyűjtés folyamatos biztosítására az önkormányzat 2014 óta évente 10 millió forint támogatást nyújt, s ez így lesz 2024-ben is. 

Debrecen turizmusa

Széles Diána alpolgármester a tájékoztató témájához kapcsolódóan turisztikai témákról is szót ejtett. Mint elmondta, a várost felkeresők által a Debrecenben eltöltött vendégéjszakák száma 2022-höz képest 2023-ban 5,2 százalékkal nőtt. Míg tíz évvel ezelőtt, 2014-ben a vendégéjszakát eltöltők 29 százaléka volt külföldi turista, addig 2023-ra ez már 48 százalékra nőtt. A VisitDebrecen szakmai feladataihoz kapcsolódóan 2024-ben 172,8 millió forint költséggel számol az önkormányzat. Az idegenforgalmi adóbevétel 2022-höz képest 2023-ban 17,9 százalékkal nőtt. Az ebből az adófajtából tervezett városi bevétel összege 2024-re 160 millió forint.

Debrecenben jött létre először az országban az e-személyigazolvány alapjaira épülő okos városkártya, melyből jelenleg közel 24 500 van forgalomban. A Debrecen Városkártya és az újonnan bevezetett Debrecen Junior Városkártya segítségével 2024. április 1-jétől díjmentesen utazhatnak a DKV Zrt. járatain a Debrecenben működő köznevelési intézményekben óvodai, illetve tanulói jogviszonnyal rendelkező 6-14 év közötti korú gyermekek.