Két ütemben újÃtják fel az egyik legfontosabb csapókerti utcát
SzerzÅ‘: d2030.hu Közzétéve: 2023.11.06. 09:58 | FrissÃtve: 2023.11.06. 13:05
Az elsÅ‘ ütemben 550 méteren dolgoznak majd, s az útszerkezet mellett a járdát is megújÃtják. Ezen túl szilárd burkolatot kaphat hamarosan egy másik csapókerti utca.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az év második felében további nagyfelületű útfelújÃtásokat végeznek Debrecenben.

A III. ütembe tartozik a Katalin utca, az itt végzett munkáról tartott tájékoztatót hétfÅ‘n a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának vezetÅ‘je. Papp Viktor kiemelte, fontos megemlÃteni, hogy a nagy forgalmú csomópontokon és utakon túl, a kertségekben lévÅ‘, szintén nagy forgalmat lebonyolÃtó utakat is felújÃtják, hiszen lényeges, hogy ezekben a városrészekben, köztük a Csapókertben élÅ‘k is komfortosan és biztonságosan tudjanak közlekedni.
– SzerkezetfelújÃtást és burkolatjavÃtást végeznek a Katalin utcában is. Ez az utca a városrész egyik legforgalmasabb útja, hiszen a Sámsoni utat és a Sólyom utcát köti össze – fogalmazott a frakcióvezetÅ‘.
A Katalin utcát két ütemben újÃtják meg, az elsÅ‘ben 550 méteren, a Piroska utcától a Sólyom utcáig vezetÅ‘ szakaszon, ezen dolgoznak most. A beruházás bruttó 68 millió forintba kerül, amit saját forrásból fedez az önkormányzat.
A munka során felmarják az aszfaltot, lebontják a szegélyeket, s ahol eddig nem voltak szegélyek, oda is épÃtenek majd. A járdát, s ahol az út műszaki állapota indokolja, az útszerkezetet is megújÃtják, s új aszfaltréteget is kap az utca.
– A kivitelezÅ‘vel való egyeztetés után elmondhatom, hogy megközelÃtÅ‘leg hét hetet fog igénybe venni az útfelújÃtás. Szeretném megkérni a városrészben élÅ‘ket, hogy ne megszokás alapján közlekedjenek, ugyanis ideiglenes forgalomkorlátozásokra lehet majd számÃtani, emellett kérem a lakók türelmét is – hangsúlyozta Papp Viktor.
Felidézte, a Csapókertben az elmúlt években számos közlekedésfejlesztést hajtottak végre, 2019-ben a Piroska utcát teljes hosszában, valamint nemrég a Honti utcát is megújÃtották. Rámutatott, ezekkel, s a jelenlegi munkákkal nem szeretnék befejezni az itteni fejlesztést, további leromlott állapotú utak felújÃtását is szorgalmazzák a jövÅ‘ben.
Emellett hangsúlyt fektettek a gyalogosközlekedés biztonságára is, 2020 óta 31 helyszÃnen, bruttó 13 millió forint értékben épÃtettek és javÃtottak járdákat a Geréby-telepen és a Veres Péter-kertben.
Papp Viktor azt is bejelentette, lezárult a Dolmány utca aszfaltburkolásának tervezésére kiÃrt közbeszerzés, a tervezÅ‘vel megkötötték a szerzÅ‘dést, a napokban elindul a tervezési folyamat, Ãgy hamarosan ez az utca szilárd burkolatot kaphat.