Tizenhárom utca kap aszfalt burkolatot Debrecenben


Szerző: UFT.HU 2016.11.14. 13:17 | Frissítve: 2017.01.17. 17:56

Debrecen - Aszfaltburkolatot kapott a Daru utca. A 200 méteres szakasz 27,2 millió forintból készült el a biharikerti városrészben.


Évtizedes álmuk vált valóra a Biharikert lakóinak. Elkészült a Daru utca új aszfaltburkolata. A Daru utcai aszfaltburkolat kétszáz méter hosszú és 3 és fél méter széles. A városrész önkormányzati képviselője azt mondta: megoldották a felszíni vízelvezetést is, így itt a csapadék már nem okoz problémát. A tervek szerint a többi utca is új burkolatot kap.

Tizenhárom utca kap aszfalt burkolatot Debrecenben

- Szeretnénk a következő években ezeket az aszfaltozatlan utcákat is leburkolni és látszik, hogy teljesen, szinte faltól, kerítéstől kerítésig áll a víz. Ebben az utcában is ilyen állapotok uralkodtak - hallhattuk Kovács Istvánt.

A Daru utcai beruházás 27,2 millió forintba került. A most elkészült fejlesztés része a Modern Városok Programnak, illetve az Új Főnix Tervnek.

daruutca2

- Összesen 2,1 milliárd forintot fordítunk utak felújítására és utak építésére. Ebből 528 millió forintot költünk korábbi földutaknak az aszfaltozására. Tizenegy utcában lesz aszfaltburkolat, ebből egyik a Daru utca - mondta el Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakcióvezetője.

A tizenegyből nyolc utca aszfaltozását már befejezték. A Daru utca mellett befejezték a munkát a Csárda, az Érsek, a Géza, a Kertekalja, a Kisbánya, a Pohl Ferenc és a Nagydobos-Dobverő utcákban. A munka jelenleg is folyik a Kürtös, a Szeged és a Tücsök utcában.

Balázs Ákos hozzátette: a mostani fejlesztésekhez már nem kellett lakossági hozzájárulást fizetniük az itt lakóknak, mert a városi közgyűlés ezt korábban a Fidesz-KDNP frakció kezdeményezésére eltörölte.