Tizenkét új elektromos Mercedes-buszt állÃtott forgalomba a DKV Debrecenben
SzerzÅ‘: d2030.hu Közzétéve: 2022.08.30. 12:34 | FrissÃtve: 2022.08.30. 16:41
Az új Mercedes-Benz eCitaro városi autóbuszok egyszerre 78 embert tudnak szállÃtani, és egyetlen töltéssel akár 315 kilométert is képesek megtenni. Az elektromos autóbuszokkal augusztus 31-tÅ‘l találkozhatnak minden autóbuszvonalon az utasok.
Mint ismert, az országban elsőként Debrecenben indult el tavaly szeptemberben a Zöld Busz Program, melynek keretében egy hónapon át ingyen utazhattak a debreceniek egy szóló elektromos Mercedes-busszal. A program idén áprilisban is folytatódott, akkor egy csuklós elektromos buszt teszteltek a városban.

A Zöld Busz Programban Debrecen nem csupán tesztelésre kapott elektromos buszokat: 800 millió forintos állami támogatással 12 elektromos buszt szerzett be a DKV, melyeket kedden ünnepélyes keretek között állÃtottak be a debreceni közösségi közlekedési rendszerbe.
Steiner Attila emlékeztetett: a kormány a KlÃma- és Természetvédelmi Akcióterv részeként még 2020-ban indÃtotta el a Zöld Busz Programot, melynek célja az, hogy az önkormányzatoknak, illetve a helyi közösségi közlekedési szolgáltatóknak nyújtsanak támogatást, hogy zöldÃteni tudják a helyi közlekedést.
- Az elkövetkezendÅ‘ években körülbelül 1100 buszt szeretnénk lecserélni elektromos hajtású buszokra. Ebben a minisztérium közreműködÅ‘ háttérszervezete a Humda, melynek újdonsága, a Humda Green-en keresztül támogatjuk az elektromos közlekedés elÅ‘mozdÃtását – mondta az energia- és klÃmapolitikáért felelÅ‘s államtitkár.
Az államtitkár rámutatott: az elektromos járművek beszerzési költsége jóval magasabb a dÃzel üzeműeknél, ezért
a kormány 60 százalékos támogatást nyújtott a debreceni flotta beszerzésére – ez a magasabb költség hamar megtérül az üzemeltetési idÅ‘szakban.
- Kilométerenként körülbelül 60-70 forinttal olcsóbb a mostani árkörnyezetben is üzemeltetni ezeket a buszokat. Sokkal kevesebb karbantartási költségük is van, sokkal kevesebb kopóalkatrész van ezekben a buszokban, elég gyorsan megtérülhet ez a kezdeti, nagyobb beruházás – tette hozzá.
Papp László polgármester az eseményen rámutatott: a Volánnál ugyan már vannak elektromos járművek, azonban városi fenntartásban működő közösségi közlekedési vállalat esetében a debreceni az első komoly járműflotta.
A polgármester kiemelte, az elmúlt évben több mint 86 százalékkal emelkedett az üzemanyagok beszerzési ára, ez pedig rávilágÃt arra, hogy „érdemes alternatÃv lehetÅ‘ségeket megragadni”. Papp László arról is beszélt, hogy idén januárban 34 új dÃzelüzemű jármű üzembe helyezése történt meg, és azóta is érkezett néhány.
- Ebben az évben eddig összesen 52 vadonatúj autóbusz állt üzembe – ezzel a 12 elektromossal együtt. Nagyon bÃzom benne, hogy a debreceniek örömmel veszik majd birtokba.
A város részéről továbbra is elkötelezettek vagyunk a zöld közlekedés fejlődése, fejlesztése irányában. Remélem, lesz lehetőségünk még hasonló járműveknek örülni Debrecenben
– mondta a polgármester.
Tóth Szabolcs az eseményen azt mondta, Debrecenben mindig is kiemelt szerepe volt a közösségi közlekedésnek, és ez a nap is mérföldkÅ‘ a város életében. A DKV Zrt. vezérigazgatója hozzátette, a 12 új jármű beszerzése mellett a Salétrom utcai telephelyen 12 töltÅ‘berendezést telepÃtettek, továbbá a Doberdó utcai és a Segner téri forgalomirányÃtó helyeken is egy-egy segÃti majd a napközbeni töltést.
- Semmi akadálya nincs annak, hogy ezek a járművek végre beálljanak a debreceni közösségi közlekedésbe – mutatott rá a vezérigazgató.
Weingartner Balázs József arról beszélt, hogy a buszokon látható zöld szÃn, a Humda Green felirat, a fÅ‘nixmadárszárny azt próbálja üzenni az utazóközönségnek, hogy „gondolkodjunk picit másképp magunk is”. A Humda Zrt. elnök-vezérigazgatója „12 guruló szemléletformáló központnak” nevezte az újonnan átadott járműveket, és bÃzik abban, hogy sokan elgondolkodnak azon: mit tudnak tenni Å‘k maguk a hétköznapjaikban a zöldebb jövőért.
A közbeszerzésen a nyertes ajánlatot a budapesti székhelyű Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. és a debreceni Inter Traction Electrics Kft. adta közösen, Å‘k nettó 2 milliárd 160 forintért vállalták a buszok leszállÃtását és a tenderben leÃrt további eszközök telepÃtését, valamint szolgáltatások nyújtását.
Tenk Gábor emlékeztetett: a mobilitásban 2009 óta partnerei Debrecennek, hiszen a leányvállalatuk szolgáltatja a buszokat a városnak, most pedig már a zöld mobilitásban is partnerek tudnak lenni – „igaz most szállÃtóként”. Az Inter Tan-Ker Zrt. vezérigazgatója azt mondta, továbbra is készséggel állnak minden kihÃvás elé és bÃznak abban, hogy továbbra is hosszú távú partnerei lehetnek Debrecennek.
Uray Dóra kiemelte: ez a 12 új jármű annak a Mercedes-Benz Citaro tÃpuscsaládnak a legfiatalabb tagja, amely Európa legkedveltebb városi autóbusza, és amely idén ünnepli 25. évfordulóját. Az Omnibus Hungária Kft. ügyvezetÅ‘je hozzátette, a Mercedes-Benz eCitaro 2018-as bemutatása óta 1400-at értékesÃtettek, és 800-at már ki is szállÃtottak.
Az új Mercedes-Benz eCitaro városi autóbuszok egyszerre 78 embert tudnak szállÃtani, és egyetlen töltéssel akár 315 kilométert is képesek megtenni.
Az autóbuszok a mai kor követelményeinek megfelelően alacsonypadlósak, klimatizáltak és rendelkeznek belső és külső akusztikus utastájékoztató rendszerrel, minden kényelmi és biztonsági berendezéssel.
Az elektromos autóbuszokkal augusztus 31-től találkozhatnak minden autóbuszvonalon az utasok.