Több mint ötven helyen lesz járdafelújítás az idén Debrecenben
Szerző: UFT.HU Közzétéve: 2023.06.05. 12:27 | Frissítve: 2023.06.05. 13:04
A lakótelepi lépcsőfelújítások után elindult Debrecenben a járdafelújítási program is. 150 millió forint jut rá 2023-ban. A bontás a Vénkertben a Hortobágy utcán kezdődött. Idén összesen 51 helyszínen lesznek kisebb-nagyobb munkák. Az önkormányzat idén járdafelújításokra 150 millió forintot különített el a költségvetésben.
A Hortobágy utcában a munkások a töredezett burkolatot kezdték bontani. Az 1. és 7. szám között körülbelül ötszáz négyzetméteren újítják fel a járdát.
- Az utca eleje már olyan rossz volt, hogy ott már bottal se tudtak közlekedni az idősek - mondta el Rosta Vince.
Debrecenben több száz kilométernyi járdaszakasz található, ezek átlagos életkora 30 és 50 év között van. Néhol a korábbi javítgatások helyén már a gyom is utat tört magának, ezért is indokolt a töredezett, toldott-foldott szakaszok rendbetétele.
Papp Viktor, a debreceni közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője azt mondta: a munka múlt héten az Újkert és az Ősz utcában kezdődött és a Hortobágy utcában folytatódik.
- Időszerű ezeknek a járdáknak a felújítása, hogy a családosok, a kisgyerekesek, és nyugdíjasok is biztonságosan tudjanak közlekedni a város területén - mutatott rá Papp Viktor.
Idén erre a munkára 150 millió forint áll rendelkezésre Debrecen költségvetésében. Ebből a pénzből városszerte több mint ötven helyen újítják fel hosszabb-rövidebb szakaszokon a járdákat. Papp Viktor arra is emlékeztetett, hogy a Zöld Város program részeként a korábbi években már a nagyobb lakótelepeken is rendbe tették a járdákat.
A városrész önkormányzati képviselője a biztonságos közlekedés mellett az itt élők egészségmegőrzését is fontosnak nevezte.
Papp Csaba szerint a jó minőségű járda és a körzetben lévő több mint öt kilométernyi sétány könnyebbé teszi a mindennapi mozgást.
- Napi fél óra sétával megőrizhetjük, napi egy óraival pedig fejlesztjük az egészségünket. Ha ehhez mi megteremtjük a biztonságos lehetőséget, sokat teszünk ennek érdekében - hangsúlyozta Papp Csaba.
A felújítási program során több ezer négyzetméternyi járdafelület újul meg. Az egyes javítandó szakaszok kijelölésénél figyelembe vették a lakossági igényeket, kéréseket is.