Újabb fejlesztés könnyíti meg a közlekedést Józsán
Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2024.09.11. 12:26 | Frissítve: 2024.09.11. 14:57
Elkészült az útépítés az Északi soron, a Vashámor utcában. Papp László polgármester a helyszínen más, Józsát érintő fejlesztésekről is beszélt.
Befejeződött az Északi sor és a Vashámor utca útépítése – jelentette be Papp László szerdán.
Mint azt a polgármester a helyszínen elmondta, Debrecen hosszú évek óta fordít jelentős forrásokat a város közlekedési rendszerének fejlesztésére, melybe a városközpont és az intenzíven használt közlekedési folyosók mellett a város távolabbi pontján lévő utak is beletartoznak.
Papp László rámutatott:
idén több mint 4 milliárd forintot fordít Debrecen a kisebb léptékű, elsősorban lakossági kezdeményezésre megvalósuló utak fejlesztésére. Hozzátette, ez 57 utcát érint: 23-ban útépítés, 26-ban nagyfelületű aszfaltozás, 8 esetében pedig a lakótelepi szervizutak fejlesztése zajlott, illetve zajlik.
Most pedig elkészült az Északi sor és a Vashámor utca útépítése.
Balázs Ákos alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy Józsa a város egyik legdinamikusabban fejlődő városrésze, ahol három területre, az oktatásra, a környezetvédelemre és az infrastruktúrára, azon belül is az úthálózatokra fókuszálnak a fejlesztésekkel.
„Az Északi sor, Vashámor utca elkészítésével az itt élők régi vágyát tudtuk teljesíteni, hiszen itt régóta lakott terület van. Fontos volt az is, hogy az aszfaltozás mellett megoldjuk a vízelvezetést is, hiszen itt a domborzati viszonyok szükségessé teszik, hogy a kialakuló villámárvizeket – a csapadék más ütemben érkezik, mint ahogy azt régen megszokhattuk – el tudjuk vezetni” – mutatott rá az alpolgármester.
Balázs Ákos elmondta, 220 méter hosszan készült aszfaltozott út, 160 méter hosszban pedig részben zárt, részben felszíni vízelvezetés történt meg, a főút irányába.
Hozzátette, idén Józsán több fejlesztés is történt, többek között aszfaltburkolatot kapott a Jósa Miklós utca és megújították a burkolatot a Várdai Miklós utcában.
„Próbáljuk itt ezeket a fejlesztéseket minél nagyobb ütemben végrehajtani, összességében több mint 150 millió forintot tudtunk így Józsán ebben az évben erre költeni”
– mutatott rá.
Juráskó Róbert megválasztott önkormányzati képviselő azt mondta, fontos, hogy a biztonságos közlekedést mindenhol meg tudják teremteni.
„Józsa ilyen szempontból egy kicsit előnyösebb helyzetben van, mint a többi városrész, hiszen már csak néhány olyan út van, ami nem aszfaltozott, de azok is mind stabilizálva vannak. Természetesen a lakossági igényeket mindig felmérjük és követjük, és azokat a legfontosabbakat, amik szükségesek, meg is csináljuk” – tette hozzá.
Papp László az eseményen arról is beszélt, hogy a város növekedésének köszönhetően egyre nagyobb a forgalom, ami újabb és újabb kihívásokat szül, ezért a kormánnyal összefogva zajlanak majd nagyléptékű fejlesztések is. Mi is beszámoltunk arról, hogy eredményes lett az a közbeszerzés, amit az Építési és Közlekedési Minisztérium írt ki a Szoboszlói út és a Külsővásártér csomópontjának, továbbá a Balmazújvárosi és a Füredi út, valamint a Csigekert és a Szabó Lőrinc utca csomópontjának átalakítására is. A polgármester elmondta, további három csomópont eredményét pedig még várják.
„A következő évek is úgy fognak telni majd, hogy jelentős léptékű fejlesztések zajlanak Debrecenben. Fontos, hogy a város polgárai minél biztonságosabban és komfortosabban tudjanak közlekedni ebben a városban, amelynek növekedése és fejlődése – megítélésem szerint – példaértékű”
– hangsúlyozta.
A Debrecen és Józsa közötti közlekedési folyosó, a 35-ös főút kapcsán pedig arról beszélt, hogy aláírták a tervezési szerződést, elindult a tervezési folyamat a négysávosításra. De a városrészt egy másik beruházás is érinti.
„Ez a józsai északi elkerülő, amely szintén abban játszik majd fontos szerepet, hogy az észak, Hajdúböszörmény felől érkező forgalom jelentős részét ki tudja terelni majd az autópályára Józsa fölött, hiszen elkészült Józsa új autópálya-csomópontja is, melynek üzembehelyezését meg kell majd vitatni a józsaiakkal. Jelentős mértékben tudja ez a két beruházás könnyebbé, biztonságosabbá tenni a józsaiak közlekedését. Sőt, bizonyos mértékig még a forgalomcsökkentéshez is hozzá tud majd járulni” – emelte ki a polgármester.