Újabb Mercedes-buszok állnak be a debreceni közösségi közlekedésbe
Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2020.12.21. 12:52 | Frissítve: 2020.12.21. 13:54
Debrecen - Négy új Mercedes-buszt szerez be a DKV; három már el is készült, s januárban forgalomba is állnak.
Sikeres volt az Európai Regionális Fejlesztési Alap pályázatán egy román-magyar együttműködés, melynek részese Debrecen is, a város így 333 millió forintot fordíthat a közösségi közlekedés fejlesztésére.
A pénzből négy új Mercedes-buszt szereznek be, két nagyobbat és két kisebbet, úgynevezett midi buszt, melyeket az Inter Traction Electrics Kft. debreceni buszgyárában készíttek, készítenek - közölték hétfőn. Az első három buszt szerződés szerint, határidőre átadta az ITK, a negyedik autóbusz májusra készül el. A napokban átadott járműveket 2021. január elején állítja forgalomba a DKV Zrt.
Az első három busz Mercedes Sprinter Reform-S CITY, Mercedes-Benz Reform 501 LE és Mercedes Sprinter Reform-S INTERCITY típusú, a negyedik Mercedes-Benz Intouro M lesz.
A járművek Mercedes-alvázakra épített, debreceni fejlesztésű buszok.
Az elnyert forrásból három okos megállót is kialakítanak, melyeknél valós idejő utastájékoztatásra lesz lehetőség, s különböző értékszelvényeket lehet majd vásárolni készpénz nélkül, a pénz egy részét pedig az utastájékoztató rendszer megújítására fordítják majd. Az új buszok már megérkeztek, az okos megállókat pedig 2021-ben alakítják ki.
Papp László polgármester kiemelte, hogy a Debrecen 2030 programnak számos eleme foglalkozik a közlekedési infrastruktúra, azon belül is a közösségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésével, így például új villamosvonalat szeretnének építeni, új járműveket vásárolni. A városvezető arról is beszélt, hogy 2021 egy újdonságot is hoz, bevezetik Debrecenben az időalapú jegyet.
Papp László beszélt arról is, hogy
jövőre a tervek szerint elektromos autóbuszokat is beszereznek majd.
Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója úgy fogalmazott, hosszabb szünet újra van saját tulajdonú új busza a cégnek. Hozzátette, a járműpark bővítése a szolgáltatás színvonalának emelése mellett rugalmasabbá és hatékonyabbá teszi a forgalomszervezést. A 14-22 ülőhelyes midibuszokkal ugyanis gazdaságosabb lesz az utasok szállítása a kisebb forgalmú járatokon, az így felszabaduló nagyobb járműveket pedig a forgalmasabb városrészekben tudja közlekedtetni a DKV. Tájékoztatást adott arról is, hogy a múlt héten aláírták az állami tulajdonú Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft-vel a 12 elektromos busz beszerzéséről, amire hamarosan kiírják a közbeszerzést.
Baranyai Ferenc, az Inter Traction Electrics Kft. ügyvezetője a járművek bemutatásánál kiemelte, mindegyiknek új busznak euro VI-os motorja van, ami kevesebb káros anyagot bocsát ki, mint az euro V-ösök.
Az első Debrecenben gyártott Mercedes-busz 2018 decemberében állt forgalomba a DKV flottájában, amit azóta újabbak is követtek.