A munka felét már elvégezték Debrecen új színházában


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2021.09.30. 15:14 | Frissítve: 2021.09.30. 17:37

Papp László polgármester szerint minden tekintetben 21. századi igénynek megfelelő kulturális tér lesz a Csokonai Fórum, amit akár már a jövő év első felében átadhatnak.


Félidőben tart a kivitelezés Debrecen új színházában, a Csokonai Fórumban (korábbi nevén Latinovits Színházban). Csütörtök délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Papp László polgármester úgy fogalmazott, kilencezer négyzetméteres kulturális tér jön létre Debrecen szívében, nem messze a Csokonai Színház tradicionális épületétől. 

A munka felét már elvégezték Debrecen új színházában

Fotó: Kandert Szabolcs

A polgármester elmondta, tavaly adták át a munkaterületet, s elkezdődtek a munkák a Csokonai Fórum épületében.

– A Csokonai Fórum a város kulturális életének új kategóriáját jeleníti majd meg. Minden tekintetben 21. századi követelményeknek, technikai feltételeknek megfelelő kulturális tér jön itt létre

– mutatott rá Papp László.

A színház egyszerre több szekcióban épül. A stúdiószínházban már az utolsó simításokat végzik a kivitelezők. A padlóburkolat megkapta a végső formáját, s akusztikai falat is kialakítanak, amelyre hangelnyelő és -felerősítő elemeket raknak majd fel.

Valamennyi színpadtechnikához szükséges acélszerkezetet, tartóelemet már beépítettek. A stúdiószínház a közepes méretű előadótere lesz a Csokonai Fórumnak, emellett egy kamaraszínház és egy orfeum is helyet kap majd az épületben.

– A fény- és hangtechnikának nemcsak a karzaton, de az oldalfalon és a padlószinten is megszámlálhatatlan módon tud majd hozzájárulni a színpadi előadásokhoz. Akusztikailag is különleges adottságú termet alakítottak ki, igyekeztünk úgy megtervezni, s bevonni a színházat is a belső terek kialakításába, hogy a legnagyobb művészi szabadságot adja meg számukra – fejtette ki a polgármester.

Papp László megerősítette

a Csokonai Fórum 50 százalékban már elkészült, reményei szerint a jövő év első felében már átadhatják a színházat. Kijelentette, nem titkolt cél, hogy Debrecen kulturális téren is megerősítse pozícióját a régióban.

– A gazdasági versengés elválasztja a régióban lévő városokat, de a kultúra egy olyan összekötő kapocs, amely minden tekintetben képes összekovácsolni az itt élő embereket. Ezt a missziót szánjuk a Csokonai Fórumnak, határon átívelő pályázat részeként ez egy elvárás és feladat is – fogalmazott a polgármester.



Elmondta, két fő forrásból valósulhat meg ez a fejlesztés, az egyik a magyar-román határon átnyúló Európai Uniós alap, a másik a Debrecen 2030 program részeként a kormány által biztosított támogatás, s részben a debreceni költségvetés is hozzájárul a Csokonai Fórum elkészüléséhez.

Pósán László országgyűlési képviselő arról beszélt, az a színházi környezet, amit az épületben kialakítanak, tökéletes lesz arra, hogy a színház megjelenítse az egész világot a közönségnek.

– Alkalmas lesz arra is, hogy valóban egy regionális színház legyen, de több is ennél, hiszen egyidejűleg képzőhely lesz;olyan típusú kulturális központ, amely talán az országban is egyedülálló – emelte ki a képviselő.