Ősszel nyitja meg kapuit az új tócóvölgyi óvoda, már most nagy az érdeklődés


Szerző: d2030.hu Közzétéve: 2022.03.08. 11:06 | Frissítve: 2022.03.08. 13:11

Jelenleg 25 százalékos készültségben van az épület, augusztus 11-ére azonban készen kell lennie, ősszel pedig már birtokba is vehetik a gyerekek a száz férőhelyes óvodát – mondta Papp László polgármester a keddi helyszínbejáráson.


Tavaly májusban tették le az új tócóvölgyi óvoda alapkövét. Akkor Papp László polgármester azt mondta, azért van szükség egy újabb intézményre, mert ebben a városrészben magas kihasználtsággal működnek az óvodák.

Ősszel nyitja meg kapuit az új tócóvölgyi óvoda, már most nagy az érdeklődés

Papp László a keddi helyszínbejáráskor azt mondta, 2010-hez képest 10 százalékkal nőtt a születések száma Debrecenben, ez indokolja azt, hogy a Debrecen 2030 városfejlesztési program részeként intézményfejlesztéseket is végezzenek. A polgármester rámutatott,

már most nagy az érdeklődés az óvoda iránt, a polgármesteri hivatal humán főosztályán folyamatosan kapják a nyitással és a beiratkozással kapcsolatos kérdéseket.

A polgármester kiemelte, a szerződés alapján augusztus 11-ére készen kell lennie az épületnek, ősztől, a 2022/23-as nevelési évben pedig már birtokba is vehetik majd a gyerekek a száz férőhelyes óvodát.

- Látszik, hogy van még munka az épületen. A következő hetekben látványosabban felgyorsulnak az események, elkezdődik a tetőszerkezet kialakítása. Most nagyjából 25 százalékos készültségben van az épület, de augusztus 11-ére készen kell lennie – mondta a polgármester.



Az óvoda európai uniós forrásból valósul meg, az építési költsége 694 millió forint. Az építési telek 7500 négyzetméter, az intézmény pedig 1100 négyzetméteres lesz. Az épületben három hagyományos és egy akadálymentesített csoportszobát is kialakítanak. 17 normál és egy akadálymentesített parkolót is építenek. A Zöld Város Program részeként az óvoda környezete is megújul, 50 fát telepítenek az udvaron, ahová akadálymentesített játszóelemeket is telepítenek majd.

Papp László elmondta, jelenleg öt új bölcsőde építése van előkészületben Debrecenben, nemrég Józsán indult el az új bölcsi építése.

A tócóvölgyi óvoda mellett is létrehozna az önkormányzat egy bölcsődét, az Egressy Béni térre is egy 96 férőhelyes, négy egységes, nyolc csoportszobás bölcsit álmodtak meg, ennek már folyik a tervezése.

- A gyermekekre is jó világ jön, remélem, hogy minden ütemesen, az eredeti terveknek megfelelően fog végbemenni a következő hetekben és hónapokban – mondta.

Csaholczi Attila arról beszélt, hogy az itt élők a közelség miatt ide íratják majd be a gyermekeiket.

- Ez az életkörülményeiket is nagyban javítja, hogy egy lakótelep szélén, közel az épületekhez van építve – tette hozzá a városrész önkormányzati képviselője.