A járdafelújítással párhuzamosan a zöldterületet is megújítják az Újkertben
- 2019.09.09
Befejeződik a Jerikó utcai járda felújítása. A munkát ma kezdték el. A korábbi szakasz beruházásával együtt az önkormányzat mintegy 50 ...
Befejeződik a Jerikó utcai járda felújítása. A munkát ma kezdték el. A korábbi szakasz beruházásával együtt az önkormányzat mintegy 50 ...
Az Új Főnix Terv Élhető város programjának fontos célja, hogy a nagy, városi beruházások mellett kisebb, egy-egy városrészt érintő fejlesztéseket ...
Együtt vagyunk Debrecen címmel tartott előadást szerda délután Papp László a Kölcsey Központban. A város vezetője emlékeztetett, hogy idén véget ...
Új sportcentrum épül Debrecen-Józsán. A tervek szerint az év végére készül el a létesítmény, ahol két műfüves pálya várja majd ...
A műfüves pályákon akár focizni is lehetne, és az öltözőknek, büfének, klubhelyiségnek helyet adó épület is elkészült. A tervek szerint ...
Sportpályával gazdagodott a Fészek lakópark. Az Új Főnix Terv Élhető város programjának részeként alakította ki az önkormányzat a védőhálóval körbevett, ...
A Debreceni Önkormányzat számára elsőrendűen fontos, hogy a debreceni családok a lehető legjobb körülmények között élhessenek. A jó életkörülményeknek elengedhetetlen ...
300 millió forintot nyert Debrecen önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Zöld város kialakítása elnevezésű pályázatán a Bem tér ...
A városvezető célként egy erős, európai viszonylatban is számottevő regionális vezető szerep elérését vizionálja a program kiteljesítésével. Miben látja ennek a ...
