Másfél milliárdból megoldják a belvízgondokat Debrecenben
Szerző: UFT.HU 2016.03.21. 14:32 | Frissítve: 2016.06.27. 14:35
A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése után a következő években a csapadékvizek elvezetésére koncentrál a város. Az Új Főnix Terv részeként erre 1,5 milliárd forintot költ az önkormányzat - hangzott el a víz világnapja kapcsán tartott mai tájékoztatón. A beruházás a város leginkább belvizes területeit érinti majd a következő években.
Városi cégből néhány év alatt regionális víziközmű szolgáltatóvá vált a Debreceni Vízmű Zrt. A társaság a megyeszékhely mellett további 30 településen, több mint 300 ezer fogyasztót szolgál ki - hangzott el a városházán a Víz világnapja kapcsán tartott tájékoztatón. Debrecenben ezer kilométer hosszúságú ivóvíz-hálózatot, illetve ugyanilyen hosszú szennyvízhálózatot üzemeltetnek, ami 98 százalékos, azaz csaknem teljes ellátottságot jelent. Ányos József, a cég vezérigazgatója azt mondta: a vállalat újabb településeket is bevonna szolgáltatási körébe.
A Debreceni Vízmű nyitott, kész arra, hogy mind azoknak a településeknek a számára is lehetőséget biztosítson szolgáltatási szerződés kötésére és a szolgáltatás elvégzésére, akik ma még elégedetlenek a jelenlegi szolgáltatójukkal - hallhattuk Ányos Józsefet.
Barcsa Lajos alpolgármester azt mondta: a város támogatja a cég növekedési terveit. Hozzátette, Debrecenben az elmúlt években 22 milliárd forintból kiépült a teljes csatornahálózat, így a közeljövőben a város az Új Főnix Terv részeként a csapadékvíz elvezetésére költ majd nagyobb összeget.
- Debrecen városában elég sok terület belvizes, emiatt mintegy 1,5 milliárd forintot szeretnénk majd erre fordítani, a Nagy Sándor telepen, a keleti városrészben és ezenkívül minden olyan területen, ahol jelentős belvíz található - nyilatkozta Barcsa Lajos.
1994 óta március 22-e a víz világnapja. Az ENSZ ezzel hívja fel a figyelmet az ivóvízkincs védelmére.